2010. január 28., csütörtök

szkanderrel egy dalért


ez a kis bejegyzés még a tegnapi, hegedűs este margójára kívánkozik. onnan indult az egész, hogy a fiúk kívánni akartak valami siratósat Csongortól, de persze nem tudták szavakkal lebokszolni egymás között, hogy ki kérjen először. így találták ki, hogy akkor döntsön a nyers erő, majd leültek egy asztalhoz szkanderozni. ebből aztán egész kis szkander bajnokság kerekedett, és a hegedülés rövid időre a háttérbe szorult. de legalább a művész kifújhatta magát egy üveg ser mellett. (S)

Csongor a Tünde

amikor fél 10 felé megjelent, még nem volt nála hegedű. de aztán hamar kiderült, hogy száz méterre lakik tőlünk, így felugrik érte. mondjuk biztattuk is erre valamelyest, amit egy kupica Royal felkínálásával nyomatékosított először Tibor, aztán meg a többiek. annak ellenére, hogy itt lakik a szomszédban, még csak először járt nálunk, mondjuk Galíciából, ahonnan tavaly júniusban tért haza, nehéz is lett volna beugrania. egyébkén meg eredendően székely, de amint mondta, ez nem jelent neki semmit, merthogy lelkében valójában nomád, így végig kalapozta már hegedűjével a fél világot. remélem, Csongor, a kissé őrült, de rendkívül kedves utcazenész, tartós színfoltja lesz kis közösségünknek. annál is inkább, mert egy pillanat alatt olyan hangulatot rittyentett, hogy a rögtönzött előadás után alig győzte elfogadni a további meghívásokat a pultnál. játszott ír népzenét, aztán meg magyar népdalt, kevert bele egy kis sámán torokzöngetést és indiai szájdobolást, csak úgy a fűszerezés miatt. először világosban kezdte, aztán a diszkógömb fénye alatt folytatta. játszott, ahogy csak kifért a hegedűjén. láttam, ahogy a virtuóz játéktól egyre több szál lóg le a hegedűről, de nem érdekelte, hogy szétnyúzza, annak ellenére sem, hogy megtudtam, most nincs éppen jól eleresztve, a hangszer húrozása pedig 7 rongyba kerül. de leszarta, mert azt mondta, ha jó a buli, akkor nem érdekli. irigylésre méltó ez a nomád hozzállás. hát húzzad Csongor, amíg húzhatod! (S)

filmek 02.04-10.

02.04. csütörtök: 18.00 - Plasztik szerelem (szín. fel. am. vígjáték), 20.00 - Elcserélt életek (szín. fel. am. filmdráma), 02.05. péntek: 18.00 - Páros mellékhatás (szín. fel. am. vígjáték), 20.00 - Becstelen Brygantik (szín. fel. am.-ném. háborús film), 02.06. szombat: 16.30 - Malac a pácban (szín. mb. am. családi film), 18.00 - A pankrátor (szín. fel. am. dráma), 20.00 - Gamer (szín. fel. am. sci-fi), 02.07. vasárnap: 16.30 - Csiribiri (szín. magyar koncertfilm), 17.45 - Crank 2 (szín. fel. am. akciófilm), 19.30 - A drogvilág mélyén (szín. magyar, dokumentumfilm), R: Miletics Marcel, Barcs Miklós, 20.15 - Plasztik szerelem (szín. fel. am. vígjáték), 02.08. hétfő: 18.00 - Vicky Crhistina Barcelona (szín. fel. am.-sp. vígjáték), 20.00 - Isten városa (szín. fel. bra.-fra. filmdráma), 02.09. kedd: 18.00 - A pankrátor (szín. fel. am. dráma), 20.00 - Képlet (szín. fel. am. akció), 02.10. szerda: 18.00 - Hasonmás (szín. fel. am. sci-fi), 20.00 - Elcserélt életek (szín. fel. am. filmdráma)

2010. január 26., kedd

egy megelevenedett festmény rövid története


idilli kép. kivételesen a csatatér szinte üres, a pultnál viszont ismerős hősök pihennek. ha Munkácsy most lenézne fentről, akkor fejét ritmikusan a mennyország egyik puhább falába ütögetné, és halkan átkozná magát, hogy a Honfoglalás után már nem festheti meg ezt a nagyszerű jelenetet is, aminek a címe: Bem serege a híd ostrománál. mert hát nincs szebb annál, amikor a fáradt harcosok összegyűlnek egy ádáz nap után, és leöblítik magukról a rájuk tapadt vért, port és hamut. persze sok idő az ábrándozásra nincs, mert egyszercsak hopp, mintha csak egy kaleidoszkópot ráztak volna meg, a kép hirtelen megváltozik, és máris vagy hatan egy asztalnál találjuk magunkat, ahol vitéz Levente apropójából rögtönzött analízis kezdődik a barátságról. a bátor harcosokból lélekbűvészek lesznek, de harcos énjüket nem feledve, az "Egy mindenkiért, mindenki egyért!" gondolat fennkölt zászlaja alatt, úgy éjjel fél 1-ig még, a bajtársiasság mellett kardoskodnak. (S)

filmek 01.28-02.03.

01.28. csütörtök: 18.00 - Hasonmás (szín. fel. am. sci-fi), 20.00 - Plasztik szerelem (szín. fel. am. vígjáték), 01.29. péntek: 18.00 - Crank 2 (szín. fel. am. akciófilm), 20.00 - Gamer (szín. fel. am. sci-fi), 01.30. szombat: 16.30 - Csiribiri (szín. magyar koncertfilm), 18.00 - Páros mellékhatás (szín. fel. am. vígjáték), 20.00 - Két nap Párizsban (szín. fel. fra.-ném. vígjáték), 01.31. vasárnap: 16.30 - Cincin lovag (szín. mb. amerikai animáció), 18.15 - Gamer (szín. fel. am. sci-fi), 20.00 - Elcserélt életek (szín. fel. am. filmdráma), 02.01. hétfő: 18.00 - Hasonmás (szín. fel. am. sci-fi), 20.00 - Becstelen Brygantik (szín. fel. am.-ném. háborús film), 02.02. kedd: 18.00 - Plasztik szerelem (szín. fel. am. vígjáték), 20.00 - A pankrátor (szín. fel. am. dráma), 02.03. szerda: 18.00 - Drágaságom (szín. fel. fra. vígjáték), 20.00 - Becstelen Brygantik (szín. fel. am.-ném. háborús film)

2010. január 19., kedd

kiküldetés


annyira jófejek vagyunk, hogy február első napjaiban bevágódunk a verdába Nándorral, és lehúzunk a koperi partokra, hogy hazahozzuk a két ex-pultost, Julcsit és Zolit. igazság szerint az van, hogy ők csak egy jó apropót jelentenek a kiruccanásra, mert ki az a hülye, aki nem cserélné le ezt a várost pár napra a tengerpartra és a kiskocsmáira. ráadásul én pont az indulásunk előtt vetek véget az egy hónaig tartó hús-, kávé- és piamentes tisztulási időszaknak, úgyhogy már előre látom, ahogy belevetem magam a (sör)habok közé és úszom a boldogságban. sőt, lehet, hogy már az útravalónak szánt vadszalámis zsömle mellé csomagolok egy-két dobozost, kávét meg majd iszom valmelyik benzinkúton, hagy kapja meg a szervezetem egy dózisban mindazt, amitől hetekig megvontam. készülök az útra meglepi könyvvel is, amiről Nándor nem tud, ha esetleg kifogynánk a szóból. bár ezt azért kétlem, ilyen nem fordult elő az elmúlt 23 évben. aztán amíg nem vagyunk itthon, rendesen viselkedjetek! 6-án meg már találkozunk a David Yengibarjan koncerten. (S)

2010. január 18., hétfő

filmek 01.21-27.



01.21. csütörtök: 18.00 - Plasztik szerelem (szín. fel. am. vígjáték), 20.00 - Páros mellékhatás (szín. fel. am. vígjáték), 01.22. péntek: 18.00 - Gamer (szín. fel. am. sci-fi), 20.00 - Képlet (szín. fel. am. akciófilm), 01.23. szombat: 16.30 - Csiribiri (szín. magyar koncertfilm), 18.00 - Páros mellékhatás (szín. fel. am. vígjáték), 20.00 - Gamer (szín. fel. am. sci-fi), 01.24. vasárnap: 16.30 - Malac a pácban (szín. mb. amerikai családi film), 18.15 - Crank 2 (szín. fel. am. akciófilm), 20.00 - Páros mellékhatás (szín. fel. am. vígjáték), 01.25. hétfő:18.00 - Plasztik szerelem (szín. fel. am. vígjáték), 20.00 - Hasonmás (szín. fel. am. sci-fi), 01.26. kedd: 18.00 - A pankrátor (szín. fel. am. dráma), 20.00 - Plasztik szerelem (szín. fel. am. vígjáték), 01.27. szerda: 18.00 - Hasonmás (szín. fel. am. sci-fi), 20.00 - Becstelen Brygantik (szín. fel. am.-ném. háborús film)

2010. január 16., szombat

JÖN, JÖN, JÖN...

... februárban a tangóharmonika királya, David Yengibarjan!

2010. január 13., szerda

2010. január 12., kedd

tam-tam

a pultnál hétfő este egész kis dobszekció gyűlt össze, így ment a verbális jammelés, aminek igencsak örültem, mert mostanában egy különleges hangszer kapcsán eléggé izgatnak az ütős dolgok. szerintem még arra is képes leszek, hogy vegyek egy-két zeneelméleti órát, és persze nem ártana kis ritmusgyakorlat sem. a szolfézs tanárnéni már megvan, Jancsit meg puhítom, hogy mutasson nekem egy-két fogást. Zsombit pedig elég volt hallgatni, ahogy a pult túloldaláról kis kubai nyarat varázsolt nekem a cigifüstbe a Buena Vista öreg nyugdíjasairól szóló eszmefuttatásával. komolyan mondom, ez most még így csapvízzel is jólesett. (S.)

filmek 01.14-20.


















01.14. csütörtök: 18.00 - Gamer (szín. fel. am. sci-fi), 20.00 - Crank 2 (szín. fel. am. akciófilm), 01.15. péntek: 18.00 - A pankrátor (szín. fel. am. dráma), 20.00 - Becstelen Brygantik (szín. fel. am.-ném. háborús film), 01.16. szombat: 16.30 - Csiribiri (szín. magyar koncertfilm), 18.00 - Gamer (szín. fel. fra. vígjáték), 20.00 - Hasonmás (szín. fel. am. sci-fi), 01.17. vasárnap: 16.30 - Csiribiri (szín. magyar koncertfilm), 18.00 - Páros mellékhatás (szín. fel. am. vígjáték), 20.00 - Képlet (szín. fel. am. akciófilm), 01.18. hétfő: 18.00 - Crank 2 (szín. fel. am. akciófilm), 20.00 - A pankrátor (szín. fel. am. dráma), 01.19. kedd: 18.00 - Gamer (szín. fel. am. sci-fi), 20.00 - Plasztik szerelem (szín. fel. am. vígjáték),01.20. szerda: 18.00 - Elcserélt életek (szín. fel. am. filmdráma), 20.30 - Páros mellékhatás (szín. fel. am. vígjáték)

2010. január 10., vasárnap

BEOSZTÁS(01.09-)


Hétfő: Sanyi
Kedd: Bea
Szerda: Csaba
Csütörtök Csaba
Péntek: Bea, 21h-tól S. Gábor
Szombat: Nándor, 20h-tól Gábor
Vasárnap Nándor





Új ember a pult mögött:
Susits Gábor

2010. január 8., péntek

SZOMBAT (jan.9.) TONYA DISZKÓ!!!

KONCERT

Január 30-án a Mulligan zenekar és a Spacetaxi koncertje a Bem Moziban.

2010. január 7., csütörtök

MÉG ÉLÜNK

Bizonyára látjátok, hogy nem szűntünk meg. 5-én aláírtuk a szerződést az új tulajdonosok képviselőivel, melynek értelmében kéthetes felmondási idővel addig maradunk, amíg nem építenek be egy hatalmas acélfalú trezort a pincébe, pénzautomatát a falba, százalékokat és osztalékokat a majd itt dolgozók mosolya mögé. De mindez IDŐ, reméljük SOK IDŐ! Addig folyjon a bor és szóljon a rock és tartsuk távol a pomogácsokat!
N.

2010. január 5., kedd

filmek 01.07-13.


















01.07. csütörtök: 18.00 - Isten városa (szín. mb. fra.-bra. dráma), 20.15 - Drágaságom (szín. fel. fra. vígjáték),01.08. péntek: 17.30 - Két nap Párizsban (szín. fel. fra-ném. vígjáték), 19.30 - Becstelen Brigantyk (szín. fel. am.-ném. háborús film), 01.09. szombat: 16.30 - Malac a pácban (szín. mb. am. családi film), 18.15 - Drágaságom (szín. fel. fra. vígjáték), 20.00 - Vicky Christina Barcelona (szín. mb. spa.-am.romantikus), 01.10. vasárnap: 16.30 - Cincin lovag (szín. mb. am. animáció),18.15 - Coraline és a titkos ajtó (szín. mb. am. animáció), 20.00 - Isten városa (szín. mb. fra.-bra. dráma), 01.11. hétfő: 18.00 - Drágaságom (szín. fel. fra. vígjáték), 20.00 - Bob Dylan életei (szín. fel. am. filmdráma), 01.12. kedd: 18.00 - Vicky Christina Barcelona (szín. mb. spa.-am.romantikus), 20.00 - Elcserélt életek (szín. fel. am. filmdráma), 01.13. szerda: 17.30 - Drágaságom (szín. fel. fra. vígjáték), 19.30 - Becstelen Brigantyk (szín. fel. am.-ném. háborús film)