2010. szeptember 29., szerda

Gang záróbuli!

Egyszer mindennek eljön a vége, így a Gangnak is, amit a legnagyobb szívfájdalmunk ellenére október 10-én bezárunk! Mivel is búcsúzhatnánk a helytől méltóbban, mint egy utolsó Csajka koncerttel és a város legjobb DJ triójával. aki eddig még nem volt a Gangon, most utoljára megteheti. az ultimate záróbuli október 8-án pénteken 20 órakor kezdődik a Csajka koncerttel (persze lehet jönni előbb is, 16-tól nyitva vagyunk), kb. 22.30-tól pedig elkezdődik az Elegant Looser Party, amin DJ Walter, DJ Pop Sorin és DJ A1 pörgeti a lemezeket kizárólag bakelitről, a '60-as évek zenéitől a New wave korszak legjobb muzsikáiig. egy kis alvás után a rákövetkező szombat (avagy már aznap) az utolsó lesz, amikor szintén érdemes eljönni a Gangra, mert a hely igazi varázsát lehet beszippantani, egy jó kis örömzenélést, egymást váltva fognak játszani a pianínón nagyszerű zenészbarátaink. Szeretettel várunk mindenkit!
ja, október közepétől a tiéd vagyunk Bem, kicsinosítunk, rendbe szedünk, szórakoztatunk, és főképpen újra együtt iszunk veled és a barátaiddal.

2010. szeptember 17., péntek

FELHÍVÁS!

Üresen áll a Bem mozi 101 fős terme! Mire lehetne használni? Például csendes-ülős akusztikus koncertek, irodalmi estek, zártkörő vetítések, stand up comedy előadások helyszínéül és bármi másra, amihez jól jön, hogy ott a város egyik hírös kultúrkocsmája. elő az ötletekkel! feltételeink rugalmasak, ajánlatunk visszautasíthatatlan. : ) akit ez érdekel, küldjön mélt a bemmozi@gmail.com címre!

2010. szeptember 13., hétfő

Kalapkabát koncert a Gangon

szeptember 18-án szombaton 21 órakor Kalapkabát koncert a Gangon! a belépés ingyenes. jó mulatást!

Naked Woods koncert a Gangon

A Naked Woods folk, blues, klasszikus és világzenei elemeket ötvöz a zenéjében, így teremt a különböző műfajok keverésével sajátos atmoszférát. Az akusztikus felállásban az ének mellett gitár, cselló, ütős hangszer szólal meg. Az ingyenes koncert szeptember 17-én pénteken 21 órakor kezdődik. www.nakedwoodsmusic.com

2010. szeptember 6., hétfő

Csajka koncert a Gangon!

előre lányok, előre! Csajka koncert kibővült repertoárral szeptember 10-én pénteken 21 órai kezdéssel a Gangon! a belépés ingyenes.

Corruptivo Collectiva koncert a Gangon!

a premier után szeptember 9-én csütörtökön este 21 órától újra fellép a Gangon a fél Anselmo Crew, a Corruptivo Collectiva! a sodró lendületű zenét játszó formáció koncertje ingyenes.