Nosztalgia party

"Hú, és arra emlékszel, amikor...?" Olyan, mintha különböző életkorok lennének egy kocsma életében is. Nyilván változik a hely, cserélődnek az emberek, de mégis van valami állandó, ami marad, mint valami személyiség-mag.

Milyen volt a Bem 5 évvel ezelőtt?
Olyan volt, hogy éjfélkor tutira bezártam, 330 volt a Dreher és az Imola copfos pénztáros volt és eper shake-et ivott, azt is csak két hetente, és Zazi még nem fogadta el a ropit. Bea néha bejött egy óriás tejeskévéra, Zolit hírből sem ismertük, (bár állítólag futás után itt Unicumozott, ami mondjuk jellemző, akár el is hihetjük...) Sanyesz mosolya is csak ritkán villant fel a kirakatban. Nándi persze volt akkor is, mikor magas sarkú szandálomban betipegtem a munkamegbeszélésre, hogy felnőttnek látszódjak, de ő megnyugtatott, hogy azért kilátszom a pult mögül. De a legjobb mégiscsak együtt pörögni a Karabélyon. És volt Macsi, Tamás, Niki, Hunor, Ignác, meg egy fantomcsaj, akit sose láttam. Akkor még mindenki tudta, hogy kik azok a Szlovákok, hogy kit rejt a Vízivárosi Al Pacino és kit a Kapszula fedőnév. Akkor még lejárt Miklós a gépházból cukrot szórni a kávéja mellé és elmesélni azt a részt a filmből, mikor a Mókus azt mondja a Nyuszinak...
Kántorék is buliztak, bejárt egy csomó celeb, akiknek meg akartam játszani, hogy áh, nem is ismertem fel őket. (Képzelem, milyen hiteles lehettem...) És volt, hogy takarítás közben beszéltük meg Nándival a legszaftosabb pletykákat, miközben titkon néma tekintetek figyeltek az irodából... Ködnek hangszál gyulladása volt, mikor megismertem, nagyon sokáig rettegtem tőle, mert úgy beszélt, mint egy maffiózó.
Mindig is voltak kanapék, meg ugyanezek a székek-asztalok, de egy rövid ideig volt keleties-sarok Ikeás párnákból, kalitka pénztár, és könyvesbolt a beugróban, a Twinpeakset akkor fantáziátlanul vágószobának hívtuk. Először nem bántam, mikor már nem mi takarítottunk, de aztán elkezdett hiányozni az a fajta kapcsolat, amit csak így lehet kialakítani egy hellyel: mikor ismersz minden kocka követ, minden csempét személyesen. Így viszont megismertük a Takkert, akivel azért néha reggel meg lehetett inni egy Metaxát.

De ez már egy másik korszak. Ez az, mikor elkezdtek sűrűsödni a reggeli bezárások, mikor azért még megittunk egy sört a Mokkában, esetleg egy reggeli kolbász a hentesnél, ki kenyérrel, ki kukoricával. Mikor már e két kanapén-lógó-virágok-közt-matató fickóból Bandi és Petya lett, és aki a méltatlankodásomra próbált békítően hatni, az lett a Marci. Az a csendes, rövid hajú, bajai fiú lett a Csaba, aki annyira már nem is csendes. (Főleg, ha kezében a brácsa.)

Szóval kicsit más, de kicsit ugyanaz, és tök izgi az öt évvel ezelőtti szememmel nézni a mostani dolgokat, és az is tök izgi, hogy öt év múlva ez a mostani szemem lesz az öt évvel ezelőtti...



(Juli)