Teljesen mást kerestem, mikor ezt a verset megtaláltam. De rögtön megcsapott az a hangulat, mikor még a szüleimmel jártam presszózni, és persze csak kólát ihattam, de a kockacukruk a kávéba mártva az enyém lehetett. Gondolom, ez sokaknak ismerős élmény... Viszont azért is jó ez a vers, mert elég ritkán figyelünk meg ilyen aprólékosan valami teljesen hétköznapi dolgot, vagy, ha meg is figyeljük, ritkán kötjük össze nagy létproblémákkal. Pedig így is lehet kávézni: szomorkodva az elmúláson, de azért édesítve a keserűt. Viszek is be kockacukrot, mert bár rosszul oldódik kis csészében, de legalább lehet rajta merengeni... Jó kávézást mindenkinek!
"...Mondd, kissé mártottál-e már
hófehér cukrot barna lébe,
egy feketekávés pohár
keserű, nyirkos éjjelébe?
S figyelted-e: a sűrü lé
mily biztosan, mily sunyi-resten
szivárog, kúszik fölfelé
a kristálytiszta kockatestben?
Így szivódik az éjszaka
beléd is, fölfelé eredve,
az éjszaka, a sír szaga
minden rostodba és eredbe,
mígnem egy lucskos, barna esten
az olvadásig itat át,
hogy édesítsd valamely isten
sötét keserű italát."
(Dsida Jenő: A sötétség verse)
-Juli-
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése