idilli kép. kivételesen a csatatér szinte üres, a pultnál viszont ismerős hősök pihennek. ha Munkácsy most lenézne fentről, akkor fejét ritmikusan a mennyország egyik puhább falába ütögetné, és halkan átkozná magát, hogy a Honfoglalás után már nem festheti meg ezt a nagyszerű jelenetet is, aminek a címe: Bem serege a híd ostrománál. mert hát nincs szebb annál, amikor a fáradt harcosok összegyűlnek egy ádáz nap után, és leöblítik magukról a rájuk tapadt vért, port és hamut. persze sok idő az ábrándozásra nincs, mert egyszercsak hopp, mintha csak egy kaleidoszkópot ráztak volna meg, a kép hirtelen megváltozik, és máris vagy hatan egy asztalnál találjuk magunkat, ahol vitéz Levente apropójából rögtönzött analízis kezdődik a barátságról. a bátor harcosokból lélekbűvészek lesznek, de harcos énjüket nem feledve, az "Egy mindenkiért, mindenki egyért!" gondolat fennkölt zászlaja alatt, úgy éjjel fél 1-ig még, a bajtársiasság mellett kardoskodnak. (S)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése